Számomra a gyász olyan, mint egy nagy takaró. Sötét és fojtogató, rám telepszik és szinte összenyom a súlyával.
Ugyanakkor melegséget és biztonságot is nyújt. Amíg alatta vagyok nem kell szembesülnöm azzal, hogy az élet nem állt meg, hogy süt a nap, csiripelnek a madarak, szomszédok beszélgetnek a kapuban, míg a gyerekeik az utcán játszanak...
Amíg alatta vagyok, Szabi még velem van... és attól félek, ha ledobom magamról a gyász takaróját, eltávolodik tőlem.
Azt hiszem, maradok még egy kicsit a sötétben ... Vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése